SAUL FIA

Impresszió

Kezdődik. Még nem mélyültem el benne igazán, kell egy kis idő. Először rácsodálkozok a film, mint műfaj szépségeire, kifogyhatatlan lehetőségeire és arra milyen nagy hatást tud gyakorolni egy történet a nézőre. Mégsem tudtam igazán felkészülni arra, mi vár rám majd a film végeztével.
Sault követjük, amint a koncentrációs tábor szutykos folyosóin kíséri embertársait a halálba. De ő még nem tart velük. Még nem, de másnap akár rá is kerülhet a sor. A megcsupaszított zsidókat bekísérik egy terembe. Nőket, férfiakat egyaránt. Valaki a háttérben azt mondja, hogy csak megfürdetik őket, de mind tudjuk, hogy a zuhanyfejekből nem víz fog megeredni. Kívülről halljuk az egyre hangosodó halálsikolyokat, ordításokat, de csupán Saul arca van előttünk. Vajon szeretnénk ennél többet látni?
 Sokan előre elítélték a filmet, és zavarta őket a tény, hogy egy szerintük elcsépelt, hatásvadász témát feldolgozó alkotás nyerte el a Cannes-i nagy díjat. Úgy tűnik a készítők pontosan tisztában voltak ezzel a hozzáállással, ezért az operatőr nem mutat nekünk síró arcokat, szenvedő embereket pedig csak homályosan látunk a háttérben. Mégis, talán még soha nem élte át közönség ennyire intenzíven a holokausztot.
 Most egy kicsit kidob magából a film. Vagy talán csak tudat alatt próbálok védekezni; megóvni magam attól amit a vásznon látok? Nem sikerül. Be vagyok zárva a film 4:3-as képarányú börtönébe, be kell állnom a sorba, és követnem Sault, amint igyekszik a fiát eltemetni. A főszereplő arca nagyon közel van hozzám. Kényelmetlenül érzem magam. Nincs megállás. A tisztek folyamatosan hajtanak, lökdösnek, a fülembe ordibálnak. A háttérzajok még jobban elhitetik velem, hogy én is ott vagyok a tömegben.
A zsidókat lövik a gödörbe. Teljesen megmerevedek, az arcom lezsibbad. Hangosan szuszogok, kapkodok a levegő után. Izzadok.Vajon még van egy kis remény? Vajon Saul talál rabbit a fia temetésére? Vajon életben marad?
Soha nem láttam még ekkora tömeget síri csendben kivonulni a nézőtérről. Én is szó nélkül hagyom el ülésemet, az előttem haladókon még mindig Saul tarkóját látom. A folyosón néhányan beszélni kezdenek, felejteni akarnak, de nehéz. Én kerülöm a tekinteteket, csak levegőre van szükségem. Nincs kedvem beszélni róla.

Írta: Süll Kristóf